Hírek

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vezetői Ligájának kezdeményezésére indult „Egy táska esély” elnevezésű akció során 51 db, írószerekkel megtöltött iskolatáskát kaptak a pályaválasztás előtt álló 6-7-8. osztályos, Zala vármegyei gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő diákok. A tanévkezdéshez 20 szervezettől érkezett hozzájárulás, nemcsak vállalkozóktól, hanem munkavállalói közösségektől is.

2025. június 21-én került megrendezésre immár 18. alkalommal a Szabadics Ride Company Challenge és a Mapei Tour de Zalakaros kerékpárverseny. A résztvevők ezúttal is a festői Kis-Balaton környezetében, egy 38 kilométeres távon mérték össze erejüket és kitartásukat.

Idén immár hatodik alkalommal indult útnak a Coop Segély Alapítvány kamionja, hogy tovább folytassa a Coop üzletlánc segély alapítványának a 2011-ben megkezdett országos támogatási programját.

Az "Együtt Könnyebb" Női Egészségért Alapítvány országos figyelemfelhívó kampányának és edukációs programjának keretében Salamon Adrienn kuratóriumi elnök a Gyermekvédelmi Központ Zala Vármegye székhelyén működő Gyermekotthonban nevelkedő 9-14 éves lányok számára tartott az intim női dolgok megértését, könnyebb megélését szolgáló tájékoztató előadást és beszélgetett az érintett korú lányokkal a témáról.